Karácsony

 „Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában,

nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják,

hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni.”

Márai Sándor

December 24., Szenteste két ünnepi mozzanatot foglal magába, amelyet az egyház liturgikus körültekintéssel kapcsolt össze. Egyrészt bibliai ősszüleinknek, Ádámnak és Évának nevenapja, a karácsonyi misztériumjáték és ünnepi szimbolika forrása, és az Ószövetség megváltatlan világából, a kezdődő új esztendőre, az emberi megújulásra való előkészület, vigília. Ősi hagyomány szerint 24-én éjfélig tartó szigorú böjt volt. A karácsonyi készülődés jelentősége a vendég várása, azaz a kisded születésére való készülődés volt. A házat, istállót igyekeztek nagy gonddal tisztítani, rendbe tenni, ezen kívül az emberi kapcsolataikat is próbálták rendezni, a problémás ügyeket lezárni, a tartozásokat megadni. A magyar népi hagyományban Szenteste napján csak a ház körül szabadott dolgozni, a mezőn tilos volt tevékenykedni. Szenteste, karácsony vigíliáján az ünnep a karácsonyi asztal köré szerveződött, melynek megterítése fontos helyet foglalt el a karácsony szokásrendjében. Hazánkban a bensőséges családi együttlét általában december 24. estéje, a Szenteste, míg a nyugat-európai országokban többnyire december 25.

A karácsony az egyik legnagyobb keresztény ünnep, teológiailag a húsvét ünnepe után a legjelentősebb, amellyel Isten fia, Jézus Krisztus földi születésére emlékeznek. Assisi Szent Ferenc az ünnepek ünnepének tartotta. Minden évben december 25-én tartják világszerte, igaz Jézus születésének tényleges időpontja a kutatók többsége szerint nem pontosan ismert. A korai keresztények nem ünnepelték Jézus születését, és nem is próbálták meghatározni az időpontját. Az ünneplés legkorábbi ismert példája Egyiptom, ahol Jézus születését tavaszra tették. A IV. századtól előbb január 6., majd december 25. vált elterjedtté mint Jézus születésének hivatalosan elfogadott időpontja. Azok az ortodox keresztények, akik nem vették át a Gergely naptárt, ma is január 6-át ünneplik, míg a többi egyház elfogadta a december 25-i dátumot. I. Gyula pápa már 350-ben december 25-ét nyilvánította a Megváltó születésnapjává. A karácsony a niceai zsinat (325. május) határozata értelmében Jézus Krisztus földi születésének emléknapja: az öröm és békesség, a család és gyermekség, az otthon és szülőföld ünnepe. Ez a nap már a Római Birodalomban is fontos ünnep volt: ekkor ünnepelték Saturnust, a földművelés istenét, Saturnalia ünnepét, vagyis a téli napfordulót. Ez az ünnep december 17. és 25. között volt, mely alkalomból az ajándékozás, még a szolgák megajándékozása is szokás volt. Talán innen eredhet a karácsony alkalmával megszokott ajándékozás. A másik nagy ünnep, mely ezen a napon volt, a Napisten, Mithras születésének napja, ami szintén nagy horderejű ünnepség volt, az ókorban ugyanis rendkívül nagy tisztelete volt a meleg évszaknak, így a Napnak, hiszen ehhez kapcsolták az emberek a jólétet, a termékenységet. A házakat örökzöld borostyánnal borították, amely az újjászületés és a termékenység egyik szimbóluma volt. Az örökzöldek tisztelete nemcsak a rómaiak körében volt jellemző, a germánoknál, az egyiptomiaknál és a keltáknál is jelen volt. Hitük szerint ugyanis az örökzöld ág, ebből készült koszorú vagy fagyöngy a tél gonosz szellemének elűzését segítette a téli napforduló idején. A keresztény kultúrkörben pedig az örök élet jelképe lett, és így kapcsolódott a Jézust övező ünnepkörhöz.

Jézus születésének története körülbelül kétezer évvel ezelőttre tehető. Élt Izrael egyik városában, Názáretben egy Mária nevű lány. Egyik éjjel megjelent előtte Gábriel arkangyal és tudtára adta, hogy hamarosan gyermeke fog születni, Mária gyermeket fogan a Szentlélek erejéből, aki Istennek fia lesz. Mária megijedt, hiszen nem értette milyen tervei vannak Istennek vele, de az angyal megnyugtatta, hogy ennek így kell lennie. Máriát ezután nem sokkal feleségül vette József. Az akkori népszámlálás miatt a családnak el kellett hagynia Názáretet, és a Jeruzsálemhez közeli Betlehembe mentek. Amikor megérkeztek, sehol sem találtak szállást és mivel Mária érezte, hogy közeleg a szülés ideje, egy istállóba húzódtak be. Itt született meg a kis Jézus, akit jászolba fektettek. A közeli mezőn lévő pásztoroknak, akik a pusztán legeltették a nyájat, megjelent az Úr angyala, és tudatta velük, hogy megszületett a Megváltó. A pásztorok elindultak megkeresni, és meg is találták Betlehemben Máriát és a kisdedet, majd hódolatukat fejezték ki Isten fiának. Eközben három bölcs is útnak indult napkeletről: számukra a betlehemi csillag jelezte az Úr Jézus születését, és azt a helyet, ahol megtalálhatják a kisdedet. Rátaláltak a szent családra, térdre borultak előttük és ajándékokat adtak: aranyat, tömjént és mirhát.

A magyar karácsony szó szláv eredetű, a szláv ‘korcsun’ szóból ered, amely lépőt, átlépőt jelent. A szó jelentése utal az új esztendőbe való átlépésre, évfordulóra. Az angol Christmas szó Jézus Krisztus nevére utal. A német Weihnacht és a holland kertsmisse szent éjt jelent. A francia Noel, az olasz natale, a spanyol navidad, valamint a walesi nadoling, a latin Natalis szóból erednek, melynek jelentése születés.

A karácsony egyik általános szimbóluma a feldíszített fenyőfa. Az eddigi kutatások a karácsonyfa-állítást német eredetűnek tartják, mely hazánkban először az arisztokrácia, a városi polgárság, a falusi értelmiség, végül a parasztság körében terjedt el, az ország nyugati feléből a keleti részek felé. Az ország keleti felében csak a második világháború után honosodott meg. Magyarországon Brunszvik Teréz állított először karácsonyfát. Már 1855-ben Jáky Ferenc osli plébános karácsonyfa-ünnepélyt rendezett a Sopron vármegyei falu iskolás gyerekei számára. A karácsonyi ajándékozás a karácsonyfa-állítás szokásánál is újabb.

Szaloncukorral leginkább mi, magyarok díszítjük az ünnepi fenyőt. Az édesség eredetije, a francia fondant cukor, német bevándorló cukrászmestereken keresztül jutott Magyarországra és nagy népszerűségre tett szert, kedvelt dísz lett a magyar karácsonyfákon. Kugler Géza 1891-es cukrászkönyvében 17 féle szaloncukor receptről írt.

A karácsony számos népszokást és hiedelmet vont maga köré. Ezek egyrészt a téli napfordulóhoz, illetve az évkezdethez, másrészt magához a karácsonyhoz kapcsolódtak. Az ünnep meghatározta az étkezés rendjét és módját is. A karácsonyi asztal körül megjelenő tárgyak, ételek kifejezték az ünnep jellegét, az egészség megtartását, a jó termés és bőség biztosítását a következő esztendőre. A karácsonyi asztalra vagy alá helyezett tárgyakat, eszközöket különleges hatalommal ruházták fel. A karácsonyi abroszt csak egyetlenegyszer használták, karácsony után sütőabrosz lett a bő termés és a jó kenyér érdekében. A karácsonyi asztalra mindig egész kenyér került, hogy a következő esztendőben mindig legyen kenyere a családnak. Az ünnepi asztal alá szénát, szalmát vitt be a gazda, mely utána az állatok alá került, hogy egész esztendőben egészségesek legyenek. Néhol szerszámokat, házi eszközöket is tettek az asztal alá. A következő évi bő termésért az asztal alá helyeztek magokat, szemes terményeket. Az ételeket meghatározott sorrendben fogyasztották el. A családtagoknak mindenből kellett enni-inni, mellyel a család tagjainak az egészségét biztosították a néphit szerint. Fogyasztottak diót, mézet, borsót, babot, fokhagymát, almát. A családi összetartás megerősítésére szenteste a családfő egy almát annyi felé vágott, ahány családtag volt, és mindenki kapott belőle: ha valaki eltévedne, a közösen evett almára visszagondolva hazataláljon. A karácsonyi dióevés szinte az egész magyar nyelvterületen ismert volt. Az egészséges dió egészséget, a rossz dió betegséget jósolt. A karácsonykor fogyasztott borsó, bab, sült tök és később a hal a következő év pénzbőségét biztosította. A mákos tészta is jellegzetes karácsony esti étel volt. A karácsonyi asztal morzsáját zacskóba kötve eltették és gyógyításra használták, sok helyen pedig a gyümölcsfák alá szórták a jó termés érdekében.

A karácsony nem áll egymagában a téli ünnepek között, egész ünnepsor épül köré. Az ünnepkör kezdete november végére, december elejére esik, ez az advent, amely az eljövetelt, az úrra való várakozást jelenti. Négy ünnepi vasárnap és szentek névnapjai tartoznak ide (Szent Miklós).

Január 6-án vízkereszttel ér véget a karácsonyi ünnepkör. Ezen a napon három eseményre is emlékezik a kereszténység: a napkeleti bölcsek (Gáspár, Menyhért és Boldizsár), látogatása a kisded Jézusnál, Jézus Jordán folyóban való megkeresztelkedése, valamint Jézus első csodatételére a kánai menyegzőn. Vízkereszt napján szokás a templomokban vizet szentelni, melyből a közösség tagjai is vihetnek haza. Hagyományosan ekkor szokták megszentelni a házakat is.

Azzal együtt, hogy a karácsony a kereszténység egyik legfontosabb ünnepe, sok nem keresztény ember is ünnepli világszerte az emberi szeretet ünnepeként. A modern ünneppel a helyi kultúrától függően együtt jár az ajándékozás, a karácsonyi zene hallgatása, üdvözletek küldése, templomi ünneplések, karácsonyi ételek, karácsonyfa-állítás, karácsonyi égők, színes üveggömbök, girlandok, szaloncukor, fagyöngyök .

Míg régen főleg német területekről (például adventi naptár, adventi koszorú, karácsonyfa-állítás), manapság inkább már az angolszász (például házak külső díszítése, egész ház felöltöztetése karácsonyi díszbe) területekről veszünk át szokásokat Magyarországon.