Baross a Campuson
Az Agrárminisztérium felkérésére az Északi Agrárszakképzési Centrum Baross László Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium 2021. július 21-én részt vett a Debrecenben megrendezésre kerülő Campus fesztiválon.
Nagy öröm és megtiszteltetés iskolánk számára, hogy részt vehettünk ezen a rendezvényen ahol bemutathattuk az intézményünket, és az intézményünk által felkínált képzései lehetőségeket. Iskolánkban nagy hagyománya van a pályaválasztási kiállításon való részvételnek, mert úgy gondoljuk, egy-egy ilyen esemény alkalmával jól megszólíthatóak a leendő diákjaink. A sátorunkhoz ellátogatható érdeklődők, akik szép számban voltak, kipróbálhatták a Farm szimulátor segítségével, hogy milyenek a mezőgazdasági munkálatok, milyen egy nagy gépet vezetni, irányítani. A látogatóinkat a tangazdaságunkban termelt pattogatott kukoricával, a tangazdaságban termelt almából készített almalével, kulcstartóval és hűtőmágnessel ajándékoztuk meg. Egy nagyon izgalmas és tartalmas napot zártunk, bízunk benne, hogy sok leendő „Barossos diáknak” keltettük fel érdeklődését intézményünk és képzéseink iránt!
Külön köszönöm, hogy a Campuson való részvételünkön segítségemre voltak:
Tóth László István szakmai igazgató helyettes
Szállási János oktató
Bráder Lajos gépjárművezető
Czire Bence 12. a
Stók István 12. a
Engi Tamás 12. a
Virág Tamás 12. a
Szabó Balázs 13. MGT
Lengyelné Turgyán Csilla
mb. igazgató