Gazdasági csoportvezető Az Északi Agrárszakképzési Centrum pályázatot hirdet az Északi Agrárszakképzési Centrum Baross László Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumba gazdasági csoportvezető munkakör betöltésére. A pályázati felhívás ide kattintva letölthető
Ökoiskola
Ökoiskola
Mit jelent az, hogy ökoiskola?
Az „öko” szócska előtagként egyre több helyen szerepel. Van mar ökopiac, ökoturizmus, ökogazdálkodás. Ezekben a szószösszetételekben az „öko” szócska mindig arra utal, hogy a tevékenységet olyan módon végzik, hogy közben a lehető legnagyobb mértékig megpróbálják tiszteletben tartani az élővilág érdekeit, megpróbálnak minél kisebb károsodást okozni az ökoszisztémának. Az ökoiskolák tehát olyan iskolák, melyek a fent leírt elvek alapján igyekeznek működni. Az ökológusok sokszor tiltakoznak az „öko” szócska ilyen használata ellen, mondván, hogy az ökológia egy szaktudomány és ne használják mindenféle egyéb célra ennek a tudományágnak a nevét. Egyet lehet érteni az ökológusok érveivel, de mivel a magyarországi hálózat része egy nemzetközi hálózatnak, mely már az ökoiskola nevet használja, így nem lenne szerencsés új nevet kitalálni. Az öko szócska további előnye az is, hogy éppen úgy utalhat az ökonómia tudományára, melyen manapság közgazdaságtant értünk, de eredeti jelentésében a minket körülvevő világra, házunk környékére utal. Az ökoiskolák filozófiája szerint az ökológiai és ökonómiai érdekek összeegyeztethetők. Az ökoiskola: az ökológia és az ökonómia harmóniája.
Mitől ökoiskola egy iskola?
Az emberiség jelenlegi legnagyobb kihívása a környezeti válság. A környezettudatosabb életvitel kialakítása a válsággal való megküzdés egyik fő eszköze. Ehhez a célkitűzéshez járulnak hozzá az ökoiskolák iskolafejlesztő munkájuk során azzal, hogy a jövő generációk nevelése során a környezettudatosan cselekvő állampolgár eszményképét tartják szem előtt.
Egy ökoiskola abban különbözik egy átlagos iskolától, hogy nem csak a tanításban érvényesülnek a környezeti nevelés, a fenntarthatóság pedagógiájának elvei, hanem az iskolai élet minden területén; az iskola működtetése terén éppúgy, mint a gyerekek étkeztetése vagy a táborok szervezése során.
Az iskolai munkához több szálon kapcsolódik a helyi közösség. A helyi környezeti értékek és gondok részét képezik az iskola pedagógiai munkájának, a helyi pedagógiai programba beágyazottan.
Dokumentáció
Ökoiskolai események
ERASMUS+ 2022
Északi ASzC Baross László Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola És Kollégium 2022.10.10-10.23./Mezőgazdász És Vadgazda Gyakorlat Helyszín: Leptokarya, Görögország, 2022 Résztvevők: Balogh István András Berényi Levente Arnold Bodnár Dominik Csák Márk Cselei […]
A XXVII. Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozó
A XXVII. Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozó 2023. május 26-27. Pusztai Állatpark, Hortobágy A hétvégén (2023. május 26-27.) iskolánk diákjai ismét - immár 26. alkalommal - részt vehettek a Hortobágyi Nonprofit […]
Versünnep a Vayban
Versünnep a Vayban „Aki verseket hord a fejében s a szívében: szabad ember.” Szabó T Anna Az Északi Agrárszakképzési Centrum Vay Ádám Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium […]
Ideiglenes felvételi rangsor 2023
2502 Gazda (Állattenyésztő, Növénytermesztő) 1. 72656411222 2. 72711997319 3. 72720389037 4. 72791403691 5. 72661761802 6. 72859483712 7. 72728385132 8. 72683462819 9. 72713897902 10. 72766597167 11. […]
2023/2024-es tanévre jelentkezettek listája
Mezőgazdasági gépésztechnikus 2514 72636251050 72692753889 72931401180 72693702329 72669196893 72739719594 72810845155 72638694273 72762586290 72694230062 72743223489 72669889073 72857822166 72936108025 72698838419 72685603916 72731137889 72671157097 72689713139 72734340664 72721157841 72640522294 72713717657 72685739164 72711997319 72670169208 72640407461 […]
Nőnapi megemlékezés
Nőnapi köszöntés Lehet-e nem szereti őt? Aki törékeny gyönyörűség? Akiben tombol, s nem rombol, Mert sziklákba vájt a hűség? Lehet-e nem szeretni őt? Most elmondom neked, Hogy a nőt: Csak szeretni […]
Hagyományos kiszebáb égetés
A télűzés kultúrákon és vallásokon átívelő hagyomány, tavaszt váró ünnep, melynek része a kiszebáb égetés, ami lezárja a farsangot és egyben a tél elűzésének szimbóluma. Mint minden évben a Baross Kollégium […]
Sport program a kollégiumban
Az idei tanévben, is a Baross kollégiumban megrendezésre került január-február hónapban egy sajátos sport program, mellyel szeretnénk élményt nyújtani diákjainknak, a hosszú téli estéken. A programban a kollégium minden diákja […]
Kollégiumi relaxáció
Relaxációs nap Megnyugtató légkör vette körül a Baross kollégium diákjait. Pihentető és relaxáló kikapcsolódás volt a hangterápia. Magukra szánhattak egy kis időt, így mindenkinek volt alkalma elcsendesíteni a gondolatait, elméjét. […]
„Wallenberg nyomán” középiskolai történelmi vetélkedő
„Wallenberg nyomán” középiskolai történelmi vetélkedő 2023 február 2. A Debrecenben rendezett regionális elődöntőn iskolánkat Cselei Lili Szófia, Kása István és Bétéri Ákos 11.A osztályos tanulók becsülettel és eredményesen képviselték. A […]
Őszi vetélkedő
Kollégiumi őszi szüreti vetélkedőnk igen jó hangulatban zajlott le. Ezt jól mutatják a képek is.
95 évesek lettünk
"A gazdálkodás a remény hivatása" Megemlékeztünk Baross László születésének 157., valamint intézményünk fennállásának 95. évfordulója alkalmából.
Pályaválasztási kiállítás 2022
Pályaválasztási Kiállítás 2022. október 06. Nyíregyháza, Continantal Aréna A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal immár 22. alkalommal szervezte meg a „Dönts jól, jövőd a tét! elnevezésű Pályaválasztási Kiállítást. A szervezők rendkívül gazdag […]
Pályaorientációs nap
"A gazdálkodás a remény hivatása" A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szervezésében intézményünk nyílt napot tartott. A tanulók a környező településekről érkeztek hozzànk. A délelőtt folyamàn a leendő kilencedikes diàkok előadàsokat hallgattak, […]
V. Észak-Alföldi Középiskolások Szántóverseny
V. Észak-Alföldi Középiskolások Szántóverseny "2022 szeptember 16-án részt vettünk az V. Észak-Alföldi Középiskolások Szántóversenyén Baktalórántházán. A BAROSS-t Szögyényi Kristóf képviselte, segítője Vakarcs Ádám volt. A szántóverseny nem öncélú tevékenység, hanem […]