Kollégium
Baross László kollégium
A kollégium története:
Az intézményünk alapítása után három évvel, 1930-ban újabb épületekkel bővült a gazdasági iskola, elkészültek a tanári lakások és az internátus.
A bentlakásos tanulók száma először 20, majd később 35 tanuló volt.
1952-ben az új nyolc tantermes tanügyi épület átadása a kollégium bővítését is jelentette, a kollégista tanulók száma elérte a 90-120 főt.
A diákotthon valódi fellendülése az 1958-as tanévtől kezdődött, hangsúlyt kapott az oktatás mellett a nevelői munka, a szabadidő tartalmas kitöltése.
1962-ben a diákotthon elnyerte a „Kollégium” címet. Ekkor vette fel az iskolával együtt Baross László nevét.
A kollégium Kölcsey Ferenc Ifjúsági Klubja 1980 óta háromszor „Kiváló”, kétszer „Aranykoszorú”, kétszer a „Terület Kiváló Klubja” címet nyerte el a megyei Klubtanácstól.
Új fejezet kezdődött a kollégium életében, amikor az 1993/94-es tanévben átadták az új háromemeletes épületet/”A”épületegység/. A régi kollégiumi épületek, a mai „C”épület és a lányok kollégiuma a rekonstrukció nyomán külsejében megőrizte eredeti szépségét, patináját.
A kollégium jelene:
A vizes blokkok, főzőhelyiségek, tanulószobák, társalgók, tv-szobák, játékterem teszik komfortossá kollégistáink életét.
Pihenőpadokkal ellátott parkunkban sétára, kikapcsolódásra van lehetőségük diákjainknak.
A kollégium mellett található kondicionáló termek, sportcsarnok, asztalitenisz terem, villanyfényes bitumenes kézilabdapálya sportolási lehetőségeket biztosít.
Tanulóink kikapcsolódását, valamint eredményes tanórai felkészülését segíti a számítógéppark.
Rendezvényeink, kulturális eseményeink: Szüreti bál, Mikulás est, Karácsonyi ünnepség, Elsősök bemutatkozó estje, Farsang, Bolondballagás.
A diákönkormányzat a tanév során vetélkedőket szervez, sportbajnokságokat indít.
Kollégistáink részt vesznek megyei versenyeken, többek között sakk, kispályás labdarúgás, asztalitenisz sportágakban.
A kollégium nevelői
- Pápai Bertalanné
Kollégiumi munkaközösség vezető - Soltészné Major Fatime
Kollégiumi nevelő - Juhos Péter
Kollégiumi nevelő
A Baross László kollégium legfontosabb alapadatai
- 4700 Mátészalka, Baross u. 12-14
- 06-44-314-526
- A kollégium beiskolázási körzete:
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területe - Engedélyezett férőhelyek száma:
150 fő - Kollégiumi épületegységek száma: 3 /A, B, C /
Az „A”épületegységben fiúk, a „B” épületegységben lányok vannak elhelyezve.
Jelenleg a „C” épületegység tanügyi feladat ellátási hely. - A tanulócsoportok száma: 6
A tanulók nemenként, iskolatípusonként, életkoronként csoportokat alkotnak.
A kollégium a Mátészalkai Szakképző Iskola, valamint a Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium tanulóinak ellátását biztosítja.
A kollégiumban vannak:
- 4 évfolyamos szakközépiskolások
- 4 évfolyamos szakiskolások
- 4 évfolyamos gimnazisták
- technikus képzésben résztvevő tanulók